NŐI SZEREP | INTERMENTALITÁS | ÚJNŐKORSZAK | GENDER A köztes mentalitás, az intermentalitás kialakulása

A kortárs tudományos, és a hétköznapi élet markáns témája a férfi és a női mentalitás változása. Az életvitelhez, a boldoguláshoz szükséges teendők a közéletben és a magánéletben mindkét nemtől új feladatokat és újfajta gondolkodásmódot kívánnak meg. Nőként, kutatóként megerősítő tapasztalatom, hogy a nők helyzetének bemutatásában a nő- férfi kapcsolatrendszer vizsgálata releváns tényező.

Bár a különböző korok más-más paradigmát tartanak fontosnak, többnyire az őket megelőző időszakokból merítenek, s egyfajta hierarchikus nemi struktúrában tartják a nőket a férfiakkal szemben. A nyilvánosság előtti szereplés továbbra is a férfi-kompetenciák körébe tartozik, ezért a nők szerep- stílus- és gondolkodásmódját jobbára férfi közszereplők, politikusok, tudományos szakemberek vagy egyéb, a közéletben elismert emberek határozzák meg.

Társadalmi szinten a kommunikációs jogkör többnyire hatalomelem is, hiszen összetevői (pl. a jelrendszer, a közlés, az érintkezés stb.), a hatásmechanizmusok révén mintarendszerek kialakításának lehetőségét hordozza magában (Fairclough: 2010, Lakoff: 2013).

Szembetűnő jelenség, hogy napjainkra a társadalmi nemi szerepek az európai- és általában a nyugati társadalmakban eltávolodtak a tradicionális mintáktól, és sok esetben a férfi- és női viselkedésformák összemosódnak, ill. felcserélődnek. Kutatásaim ezen szakaszában (2016-2018) egyfelől arra a kérdésre kerestem választ, hogy a nyilvánosság mint sztereotípia-alkotó közeg, és a kommunikációs aktusok színtere miképpen befolyásolja a nők mentalitását. Azon belül a hatalmi viszonyok paradigmaalkotó hatása érdekelt, amely férfi és nő relációjában kiemelt tényező (Schütz: 2000; van Dijk: 1994, 2000).

A vizsgálatban az önmagukban megújult tudományágak módszertanát is használtam (pl. tartalmi diskurzuselemzés (DE), kritikai diskurzuselemzés (KDE), s olyan területeket vizsgáltam, amelyekben a nő önálló társadalmi kategóriaként tűnik fel
(Fairclough: 1992, 2002). A kritikai szempontból újraolvasott, klasszikus gondolkodók írásaiból kitűnt, hogy a mindenkori szellemi és hatalmi elit megnyilvánulásai automatikusan elfogadottak és követendők voltak a történeti társadalmak tagjai számára (pl. Arisztotelész, Platón, Kant, Weber, Foucault stb.), sőt több pontján a maiak részére is.

Az eredők behatárolásakor körvonalazódott, hogy az intézményeken keresztül kialakított elvárások androcentrikus értékrendre alapulnak, s olykor neutrális, de semmiképpen sem nőközpontú elgondolást tartottak követendőnek. (Scott: 2001; Nagl-Docekal: 2006; Hell: 2001, 2006).

E nyomok, nemi sztereotípiák képében manapság is szinte érintetlenül megtalálhatók a társadalom-felépítésben és a nyelvben
(Jakusné, Harnus: 2002; Szabó: 2003, 2007).

A nők részére fenntartott társadalmi nemi sztereotípiák szerint, a női feladatok kötelességek, s kiváltképp a reprodukcióra, valamint az alacsonyabb presztízsű háttértevékenységekre épülnek. A férfiaktól elvárt, házon kívüli foglalatosságok viszont az aktivitás maszkulin inspirációjára, és magasabb presztízsen értékelésére irányulnak.

A történeti korokban kialakított tradicionális nemi szerepekben a férfias és a nőies sztereotípiák egymástól elkülönítve futottak, de napjainkra az anya-háziasszony-partner-dolgozó prioritás megfordulni látszik, és a nők egyrészt kényszerből, másrészt a média direkciós hatásánál fogva, köztes mentalitásformákat vesznek föl.

Kutatások tucatja elemzi, hogy a nők az önkikifejezés, az érvényesülés vagy a kényszer (pl. megélhetés) érdekében miképpen vállalnak tradicionálisan férfiasnak tartott szerepeket
(Hochschild: 2003; Pongrácz - Murinkó: 2009; Griffin: 2013).

Horváth Júlia Borbála: Női beszély

A kötetben a habitus, az attitűd, és a mentalitás fogalmainak összehasonlítása mellett a másodlagos, és a metakommunikációs jelenségek hatásának alakulása is megjelenik. A kutatássorozat kérdésköre volt, hogy a megváltozott mentalitás a kortárs, aktív korú magyar nők életében, viselkedésében miképpen fordul elő, és kommunikációjukban mely jegyek révén ismerhető fel. A viselkedési tulajdonságjegyekhez kötődő sztereotípiákhoz hasonlóan, a nyelvi sztereotípiák a beszéden keresztül megmutatják az egyén habitusát, mentalitását.

A női és férfi szerepkörökkel kapcsolatos sztereotip beszédaktusok vagy arra utaló megnyilvánulások többnyire a szocializációból fakadó megfelelési kényszer, ill. ellenállás által jöhetnek létre. Figyelemre méltó az állandósult szókapcsolatok alakulása, amelyek a gyakori használattal beépülnek a társadalmi tudatba és megfelelő számú ismétlés után hangsúlyos nyelvi eszközzé válnak, majd nemekre vonatkoztatott gender markereket hoznak létre (Gottburgsen: 2000). A gender-marker z egyik nemhez jobban köthető, mint a másikhoz, vagyis a nem-preferencia miatt adott attribútum az egyik nemet jobban jellemzi, mint a másikat, és idővel sztereotip jellegzetességgé, elvárássá alakul (Wodak: 2001; Kegyesné, Szekeres: 2004; Hámori, 2006).

A nők történetének elbeszélése és újraértelmezése mára interdiszciplináris szakterületté fejlődött, ugyanakkor nagymértékű szakosodást, s azzal fragmentálódást eredményezett. A kortárs kutatások nagy része feminista nézőpontból vizsgálja a női társadalmi szerepeket, és a hatalmi viszonyok szilárdságát állapítja meg (Nagl-Docekal, Pieper, 2004, Hell: 2006).
A feminista nyelvkritikusok egyfajta deficit-dominancia-differencia értékrendet határoztak meg, amelyben a férfi hatalomgyakorlóként lép fel, s számít mérvadónak (Lakoff, 1975, Fishman, 1990).

A kulturális antropológia, a filozófia, a történettudomány, a társadalmi kommunikáció, a szociológia és a pszichológia (stb.) olyan hagyományosan elhanyagoltnak mondható női - és abból adódóan férfi - területeket vizsgál, amelyek újfajta értelmezési keretet adhatnak a nemek története feltárásában. A kritikai médiakutatók a tömegkommunikáció terepét speciális, nyilvános térnek tartják, amelyben a nemek mentalitásváltozása nemcsak érzékelhető, hanem formáló környezetként is megjelenik. Az írott és az elektronikus sajtó vizuálisan és nyelvileg is az elvárt szerepeket sugározza; ilyenformán felelőssége óriási, hiszen általuk közvetítődik azon mesterséges minta - paradigma -, amelyet a többség autentikusnak tart (Habermas 1993, van Dijk: 2000).

A viselkedési minták követését a tömeg (sokaság) részéről az általános megfelelési kényszer vezéreli, s a konvenciók elfogadásából (másolásából) áll. A kutatási eredmények minden esetben megerősítették, hogy a nemek konszenzusa és egyenlő mértéken kezelése nemhogy ferdítené, vagy tudománytalanítaná az érvelést, sokkal inkább pontosabbá, egyenlőbbé, és főleg: az újabb nézőpontok felvetésével komplexebbé teszik az ember történetének leírását (ld. Újnőkorszak 2008; Lánylegény, 2015).

A témával közel tizenöt éve foglalkozom aktívan. Azalatt világossá vált számomra, hogy a gondolatformáló férfiszerzők, a szakirodalom alapos tanulmányozása, a publikációk, előadások és a fölvett interjúk, filmek nyilván kicsiny részét képezik a vonatkozó hermeneutikának, de munkámat a későbbiekben is annak reményében folytatom, hogy segíthetem a nőtörténet szeletének másik, azaz női nézőpontú megismertetését.

A kötetben az intermentalitás fogalmának leírása is bővült. Aszerint:
A nemek megváltozott mentalitása, az intermentalitás fogalomrendszere nem eszme-alkotás, vagy kimódolt társadalmi útmutatás céljával alakult ki. Ilyen értelemben nem minősített, hanem konstatált jelenségként értékelhető. Leírása a (társadalmi) nemi szerepek változását tartalmazza – ellentétben a szélsőséges gender-irányzatokkal -, amelyek mesterségesen relativizálják a biológiai nemet. Az intermentalitás fogalma férfi és nő természetes megkülönböztethetőségére épül, és nem egy szűkebb csoportra vonatkoztatható irányultság propagandáját hirdeti.

SZÓ-ZENE-KÉP BÁZIS

NŐI BESZÉLY "Ismerek egy asszonyt, egész jó a járása. De ha figyelik, tüstént bicegni kezd." (Montesquieu)
BÁZIS \| ÚJNŐKORSZAK \| LÁNYLEGÉNY \| NŐI BESZÉLY \| INTERMENTALITÁS \| PUBLIKÁCIÓK \|