A polgárosodó, reneszánsz ember jellemzője az XIV-XVI. században
az antik kultúra szeretete és tisztelete, miközben kiemelten humanista
a művészetben és a tudományban. A származáson alapuló determinált hatalom és
egyéb előnyök helyett az egyéni tehetség etikájára építi értékrendjét,
mellyel az új korszak erkölcsiségének alapjait kívánja lefektetni.
Eközben a reneszánsz nő az éledő eszmék korában lesütve szemét továbbra is ritkán szól,
s éteri mosollyal a szája körül várja, hogy belépjen életébe az a férfi,
aki igazságérzetétől vezérelve sorsát beváltja, s egyenlőséget végre megadja.
Az emberi jogokat tekintve a nemi különbségtétel
a XIV-XVI. századi reneszánsz életnyitásának korában megmaradt,
és a tradicionális szkriptek öröklődtek anyáról leányára, miszerint a lány
"a világot ne ismerje; éljen, mint angyal; bár húsból is van, legyen a húsnak romlása nélkül."
A leányok, nők képzése elhanyagolható témaként a többség számára háttérbe szorult.
Ugyanakkor társasági körökben (pl. Olaszországban) határozott állásfoglalás jelent meg,
mely bizonyos pontjaiban jóval megengedőbb volt, sőt bizonyos pontjaiban emancipálódott
eszméket fogalmazott meg. A reneszánsz nőkép kialakításának négyféle sarkpontja:
1. Az ó- keresztény nő eszményképe: szűzies tisztaság, szerénység, egyszerűség,
vallásosság, családias érzés
2. A házias nő eszményképe: rendszerető, gondoskodó, szorgalmas,
műveltség nélkül
3. A tudós nő eszményképe: történelmi ismeretek, filozófiai jártasság,
latinul nyelv, vitatkozási készség férfiakkal. érvényesülési törekvések
4. Az elmés nő eszményképe: sokoldalú műveltség, lelki szépség,
ízlés, művészi affinitás, követi a férfiak eszmecseréjét, ösztönző hatású a szellemi életre.
A felsorolt eszményképekből kitűnnek a tradicionális
szerepek, és a ritka kevesek számára megengedett újak. Az ókeresztény-típus
a szűziesség, Isten szolgálata, és a testvériség eszmekörét tartja előtérben.
A házias nevelés a gyakorlatiasságot és a családcentrikusságot, a férj és környezetének
rendben tartását jelölte követendő női életcélként.
A másik két tipizálás nyitottabb lehetőséget adott a nőlét kiteljesedéséhez.
A nemesi családokból származó leányokat humanista alapokon nyugvó, személyre
szabott terv szerint nevelték, amelyet híres nevelők, gondolkodók állítottak
össze. A Biblia mellett antik filozófusokkal, és történelmi személyiségekkel ismerkedhetett meg,
hogy a régmúlt korok hőseinek cselekedeteiből kiszűrhesse a követendő erényeket,
a költészet nagyjai pedig nyelvi kifejezőkészségének csiszolgatásában segítették őt.
A reneszánsz humanistái szem előtt tartották a
nőnevelést, a legismertebb tanítók egyike Juan Luis Vives (1492-1540) volt.
A keresztény nő nevelése című jelentős művét Aragóniai Katalinnak és VIII.
Henriknek ajánlotta leányuk, Mária hercegnő neveléséhez.
De Vives sem tudott szabadulni a sztereotípiától, miszerint a nő gyönge, esendő,
és bűnre fogékony, mert:
"…a nőt … csak a félelem tartja féken. Ha ez hiányzik, akkor a természeti
ösztönöknek féket ereszt; ha a mélységbe vivő útra téved, oda belebukik
és onnan szép szerével nem szabadul, hacsak szellemi tehetségénél és
termé-szeténél fogva azok közé nem tartozik, akik csak kevés számmal vannak."
A középkorban (és még napjainkban is) rendkívül népszerű
axióma volt, hogy a gondolkodás, és azzal kapcsolatos tevékenységek (állásfoglalás,
döntés, cselekvés stb.) férfi-kiváltság, alapozván arra, hogy a férfi Isten
után az Univerzum második teremtőereje. E fallogocentrikus kijelentés
meghatározása későbbi korok eredménye, állhatatosan tartotta, és tartja magát.
Méltán felmerül tehát az örök kérdés: valóban különbség mutatkozik
a női és a férfi gondolkodásában? A kijelentés ellentmond George Simmel (és mások) feltevésének,
aki tagadta az önálló női elvrendszer létezését, mivel az uralkodó maszkulinitás
kiterjed a női gondolatokra és megnyilvánulásokra.
Irodalom
FINÁCZY Ernő. A reneszánsz kori nevelés történet.
Budapest, 1919
GENTILESCHI, Artemisia: Judit és Holofernész. National Museum of Women in the Arts 2007.
MÉSZÁROS István - NÉMETH András - PUKÁNSZKY Béla: Neveléstörténet. Szöveggyűjtemény. Osiris, Budapest, 2003.
PICO, della Mirandola, Giovanni: Az ember méltóságáról. (ford. Kardos Tiborné) - részlet.
In: Reneszánsz etikai antológia (váll. és szerk. Vajda Mihály) [Etikai gondolkodók] Gondolat, Budapest. 1984.
SHAHAR, Shulamith: The Fourth Estate. A history of women int he Middel Ages.Routledge, London, New York. 1990
SIMMEL, George: Női kultúra In.: A kacérság lélektana. Atlantisz, Buda-pest, 1990.
VIVES, Luis Juan: Válogatott neveléstudományi művei. [1523] Kézdivásárhely, 1935
SZÓ-ZENE-KÉP BÁZIS
|
ÚJNŐKORSZAK |
LÁNYLEGÉNY |
NŐI BESZÉLY |
INTERMENTALITÁS |
PUBLIKÁCIÓK |
|
|
INTERMENTALITAS 2003-2018 | Minden jog fenntartva! | All rights reserved!
|